Semennyire nem fejlesztettem a *nix szkilljeimet, már nem is merek visszaemlékezni, mióta.

Holott ha mást nem, minden nap egy-egy parancsot, parancskombinációt vagy eksztra kapcsolót, amelyet a felhasználók nagy része nem ismer, megtanulni igazán nem volna nagy kihívás agyilagosan. Az ilyenekből tevődik össze az, hogy a végfelhasználók végül kápráznak.

Tanultam tehát néhányat. Lehet, hogy van, akinek ismerős, de lehet, hogy van, akinek nem.

A közismert ls -l helyett villámgyorsan elérhető ugyanez az eredmény az ll - két ell egymás után - kiadásával. Kaméleonon is működik.

Egyszerre több parancs is kiadható, ha azokat egymástól pontosvesszővel - ; - választjuk el. A Júnikz egy ilyen, hogy nem kell várakoznia, míg az előző - tőle függetlenül futó - parancs befejezi. Azt hiszem, ez iszonyat hasznos lehet, ha rohanni kell valamivel!

Ha egymástól nem függetlenül futnak, akkor && segedelmével fűzhetőek össze. Apt-get update && apt-gt upgrade y esetén időnyerés.

És két életmentő, illetve helyzetmentő kombináció.

Főként ilyen eszeveszett terminálos maratonoknál, amikor telepintesz, konfigurálsz valamit, amyt még soha az életben nem csináltál korábban, és vannak parancsok, amelyekre nemléxel teljesen - csak a kezdőbetűre, vagy az első néhányra -, akkor Ctrl-R és az inkriminált kezdőbetű együtt a barátod.

Egy nagyon gyakori mellényúlásra egy kézenfekvő segítség.

Ctrl-S-t mindenky nyomkod, nap mint nap. Valahányszor mentünk valamit, és nem vagyunk júúúúúúúúúúúzereeeeeeeeeeek, Ctrl-S.

Azonban ha véletlenül a terminálod az aktív, legfelül lévő ablak, akkor ez a billentyűkonbináció eztet be fogja fagyasztani!

Nem kell bezárni és újraindítani.

Ctrl-Q-ra kienged.

És valami, amit mindig tudtam, hogy érdemes lesz elsajátítani, csak valamiért nem került rá sor.

Amikor egy parancs begépelésének közepén vagy, akkor Ctrl-A-val mehetsz a sor elejére (ahelyett, hogy a nyilat nyomkodnád).

Ctrl-E-vel viszont a sor legvégére ugorhatsz.

Ctrl-U töröl mindent, ami a kurzorod és a promptod között van.

Ctrl-K töröl mindent, ami a kurzorod és a sor vége között van.

A fejem viszont most érkezik a klavira egy hangos BAMMMMM! kíséretében. Fojtás remélhetőleg követkőzik holnap.

Ha Lenovo-s akármicsodán tapasztaljátok az őrjítő 1962-es hibaüzenet, illetve azt, hogy DHCP ajánlat után áhítozik a fekete képernyő, akkor egy SSD diszkcsere megoldást jelenthet a fájdalmaitokra.

A Lenovo a hivatalos support site-ján elismerte: konstrukciós hiba, és szoftverfüggetlenül jelentkezhet bizonyos típusokon (gyakorlatilag az összes ThinkCentre-en, de néhány laptopot is megemlítettek).

Még ha nem is vagytok olyan megátalkodott *nix-mániások, mint tetszőleges Vízöntő Holdú szívcsakralakó - vagy Ikrek Holdú, antropomorf hermelin -, akkor is beleszaladhattok ebbe az irritáló, őrjítő hibába: akárhogyan is bűvészkedtek a BIOS/UEFI setupban, két rossz közül választhattok: vagy nem talál oprendszert, vagy megpróbál online keresni, de oprendszer nélkül még egy DHCP ajánlatot sem tud találni vagy fogadni. Akkor SEM, ha elvileg van egy teljesen helyesen feltelepített Linux a fákking merevlemezen. (Live USB-ről bezzeg el tudtok indulni.)

Miután vészesen közel kerültem a totális mentális összeömléshez - értitek, minden lehetséges beállítást megpróbáltam, és arra is ügyeltem, amit most leírok. Azért írom le, hogy tudjátok: ha EZ sem teszi indíthatóvá a linuxotokat vagy BSD-teket valamilyen Lenovo vason, ez nem a Ti inkompetenciátok.

Tehát.

Ha azt szeretnétek, hogy egy oprendszer is induljon, ne csak az a majdmegmondtammilyen ringyóz, akkor a setupban (amelybe úgy lehet bejutni, hogy a power gomb után azonnal az F2-re repültök rá, és intenzíven nyomkodjátok {van gép, amelyen ugyanez a hatás az F1-gyel vagy az F12-vel érhető el}):

1.) a Startup menüben a CSM-et - Compatibility Support Mode - aktiváljátok;

2.) Boot Mode-ot Auto-ra (illetve Legacy Only-ra) állítsátok, mert ez felfogja, ha Júnikz-jellegű oppstart a fennforgás;

3.) Boot Priority: Legacy First (mint fentebb);

4.) Rapid Boot opciót mindenképpen (!!!) iktassátok ki.

Ha ezeket a beállításokat elmentettétek, és így SEM kaptok indítható oprendszert - holott teljes mértékben értelmesen telepintettetek rendszeret -, akkor gyakorlatilag biztosak lehettek abban, hogy

a.) a harddiszken vagy van valami rejtett partíció, amelyet valószínűleg csak valami misztikus, okkult módszerrel lehet lezúzni;

b.) vagy az egész lemez piszkította magát össze, vagy a hozzá csatlakozó csatlakozókban tört meg a kábel, valami ilyen irányú probléma lehet még esélyes. Vagy mindkettő.

Úgy gondolom, szerencsém volt. Csak diszket kellett cserélni, a kábel és a csatlakozó a jelek szerint megőrizte normalitását. Ezért nem is egészen értem, mit arcoskodok itt éjnek évadján, hogy van egy indítható Debianom a Lenovo ThinkCentre-en, amelyről lélekben már kezdtem lemondani.

Most elmesélem, hogyan lehet indítható USB-t létrehozni, akár használtabb, gyengébb USB-drive-ból is. Mindennemű extra, csillivilli Unetbootin vagy akármilyen más extra alkalmazás felhasználása nélkül, pusztán az egyszerű, parancssoros dd alkalmazásával.

A páciens: Kingston Data Traveler (USB 3.0) típusú, 15 GB méretű pendrájv.

Bevallom: az első néhány kísérletem kudarcra ítéltetett. Lépésről lépésre megtanultam, hogyan kell a dd parancsot használni.

Mielőtt használnád, erősen ajánlott, hogy futtasd le - júzerként - az lsblk parancsot, méghozzá úgy, hogy a feláldozásra szánt USB nincs benne a gépedben. Ez a parancs ugyanis kilistázza az összes, a gépre felmountolt perifériát.

Jól nézd meg az lsblk kimenetét, ezután dugd be az USB-det a megfelelő helyre (rossz, aki rosszra gondol), és nyomj a terminálon egy felfelé nyilat, majd egy Entert. (Persze begépelheted újra is az lsblk-t, de szerintem nem én vagyok ehhez túl lusta :Đ.)

Nézd meg most is a kimenetet, ugyanolyan jól, mint az imént.

Észleld a különbséget. Valószínűleg /dev/sdb vagy /dev/sdc lesz a létszámfeletti meghajtód, amely az előző alkalommal nem volt jelen; valószínűleg lesz rajta valamiféle partíció (sdb1 vagy ilyesmi várható), és valószínű, hogy fel is lesz mountolva valahová (valószínűleg /media/júzerneved/KINGSTON vagy akármy más).

Ez az eszköz - amelyet az első lsblk során nem láttál - lesz az, amelyet teljes mértékben szét fogunk barmolni. Teljes mértékben, mondom, tehát ha akármilyen adat van a pendrájvon, amelyre szükséged lesz a későbbiekben, akkor azt most, azonnal, rögtön mentsd át valahová, mert a továbbiakban nincs visszaút! A dd nem fogja megkérdezni menet közben, hogy tényleg, de biztosan komolyan le akarod zúzni? Adottnak veszi, hogy ha használod, akkor teszed ezt lezúzási célzattal.

Ha esetleg még nem tetted volna meg, akkor most töltsd le kedvenc Linux-disztribúciódnak kedvenc *.iso imázsát a kedvenc tükörszerveredről.

És most, válts gyökérjogokra - sudo is lehet, su - is, amelyiket kedved tartja használni -, és először zúzz le minden adatot a pendrájvról. Roppant kreatív a módszer: teleírod a devnulla tartalmával.

dd if=/dev/zero of=/dev/sdb
Nagyon kényszeresen és hisztérikusan kell ügyelned arra, hogy mi az if és mi az of.

Ne cseréld fel a kettőt, mert attól nagyon rossz lesz Neked.

if == Input File, ez az, amit másolsz. Ez kerül balra. If. Input.

of == Output File, ez az, ahová másolsz. Ez van jobbra. O, mint output.

Figyelj arra itt, hogy - még ha láttál is az lsblk-nál partíciót az USB-drájvon belül, ne ezt add meg of-nak, hanem az egész drájvot! Tehát NE /dev/sdb1 vagy /dev/sdc3 vagy akármy, hanem /dev/sdb vagy /dev/sdc (vagy amilyen néven észlelte a rendszered a pendrájvot) legyen itt. Az egész hóbelevancot lezúzzuk, és semmy más nem lesz az egész pendrive-on, sem partíciók, sem semmy, csakis a telepítő/live anyagh. Punktum.

Ezután a követkőző parancsot kalapáld be:

dd bs=4M if=/home/júzerkönyvtárad/valahová/bisztos/elmentetted/az/isofilét.iso of=/dev/sdb conv=fdatasync

A bs - block size - opció azt határozza meg, hogy milyen méretű darabonként olvassa a dd az input filét és írja ki az output egységre. 4MB azért lehet ésszerű választás - ha mondjuk véletlenül Neked is Debianod van, amely ext4 filerendszert használ -, mert ez egész számú többszöröse a 4 KB-nak, és ez az ext4 filérendszer blokkmérete. Így egy hatékony írás-olvasás arányt kaphatunk.

conv=fdatasync: ha nem akarsz sem barátságtalan hibaüzeneteket kapni a kerneltől, amikor a mívelet után dmesg-re adod a fejedet, sem nem szeretnél egy tönkrevert, ám indíthatatlan USB-vel gazdagabb lenni, akkor ez az opció elkerülhetetlen. (Tudok valakiről, aki így járt, mielőtt felfedezte ezt az opciót itten, és hitt azoknak, akik azt mondták: ennek az az oka, hogy az USB már régi és nem jó. Ennek eredményeként, miután beszerzésre került egy újabb, extrásabb pendrive, most lett egy indítható pendrive-om, a régi, továbbá van egy vadiúj, amelyet semmyre nem használtam még.)

A conv paraméter azt szabályozza, hogyan konvertálja a dd az inputfilét, miközben az output eszközre írja. Az fdatasync opció biztosítja, hogy az írás során az átmeneti pufferelések helyesen - és sorrendhelyesen - történjenek, és befejeződjenek, még mielőtt a másolási folyamatot ünnepélyesen késznek nyilvánítaná. (Ha a hozzátartozó mese is érdekel, akkor olvasgathatsz a kernel disc caching képességéről, így jobban megértheted, hogyan csinálja ezt, de enélkül is véghez viheted ezt a dd-s cuccot.)

(Ha azt akarod, hogy menetközben még dumáljon is, akkor a végére hozzábiggyesztheted a status=progress opciót is. Enélkül is megcsinálja, csak akkor befogja az arcát.)

Készülj fel arra, hogy a dd kicsit időigényesen dolgozik, ez nem annak jele, hogy valami gallyra ment!

Ha bevégeztetett, akkor nyomj egy dmesg-t - ez ki fogja írni a kernel üzeneteit -, és szerencsés esetben nem találsz semmilyen hibaüzenet.

Ezután megpróbálkozhatsz azzal, hogy tényleg indítható-e.

Én nagyon örültem, mert a régi, és mások által használhatatlannak vélt pendrive működött.

Nem, nem tartozik bele az alapszolgáltatásba, hogy telepítés után rögtön egy grafikus kezelői fülületbe bootolhatsz bele. Érdemes ezt is feltenni még az első újraindítás előtt.

Nem tudom, hogy másoknak mi a tapasztalata - számomra a KDE Plasma egy csalódás volt mindig. Annyira jól néz ki, és annyira sokat ígér, de nálam rendszeresen szállt szét, továbbá a most említett gépemen egyenesen indíthatatlan volt minden egyes alkalommal, amikor csak próbálkoztam. (Aki indíthatóvá tudta tenni, és akinél normálisan működik is, az megírhatja, hogyan érte ezt el, mert szívesen megpróbálnám még egyszer! Tudom, hogy enbaz ezrei használják a KDE Plazmát, akkor is, ha néhányunknál nem vált be.)

Ezért inkább a kis helyigényű, minimalista, de bárhol használható Xfce-re esett a választásom.

Nem volt vele nagyon sok gond.

# pkg install xfce

# pkg install slim slim-themes (ez a grafikus bejelentkező fülület, de ezt a zárójeles szöveget se írd be a parancssorba, különben összeharapdállak)

Miután felmentek, megint kell egy kis rc.conf bűvészkedés.

# ee /etc/rc.conf

A megszokott UCL szóhasználattal kell beírni, hogy

slim_enable="yes" (működjön is az a grafikus login, ha egyszer már letöltöttük és feltelepítettük)

hald_enable="yes" (erre azért van szükség, hogy egyáltalán bármy grafikus is elinduljon)

Innentől kezdve már majdnem sima ügy.

Azért csak majdnem, mert újraindításkor szerintem mindannyiunknak jó esélye van arra, hogy az indítóképernyőn egy csomó panaszkodást lássunk arról: próbál hálózatot keresni, de nem látja.

Amennyiben ez megtörténik - és valószínű, hogy meg fog történni, eddig négy darab BSD telepítésem volt, egy szitakötő és három FreeBSD, minden alkalommal belefutottam ugyanebbe -, akkor az alternatíva - a kényelmes, ám nem célravezető sírógörcs és hisztiroham helyett -, hogy belemászunk az /etc/resolv.conf file-ba.

Jó eséllyel benne lesz a router neve is, a szükséges IP is, csak éppen kikommentezve. Ezesetben el kell távolítani a bejegyzések elejéről a #-ot; ha nincs bejegyzés, akkor a router nevét is, a géped IP-jét is ki kell tölteni (ha nem tudod, bootolj be a másik oprendszeredről és nézd ki onnan).

Remélem, hogy ez bír némi értelemmel. Fojtás követkőzik a további kínszenvedéseimmel :}

Az életnek több területén is megnyilvánul az a közismert tény, hogy egy akármilyen *nix-féleség nem Vindózer.

A rendszerfrissítések, illetve a fölöslegessé vált aáományok (ez "Borsod megyei, ámde különösen tahó sorkatona" nyelven "állomány"-t jelent) problematikája másként jelenik meg abban az esetben, ha Linuxod/BSD-d van, mint akkor, ha Nyílászárók keserítenék meg mindennapjaidat.

Hallomásból tudok arról, hogy a Windozék egyik kellemetlen szokása a merevlemez teleszemetelése szükségtelen filékkel, amelyek belassítják a rendszert. Állítólag nincs mit tenni, ha már túlzottan teleizélte ilyen dolgokkal az az izé a  lemezterületet, mint újrahúzni az egész izét. (Most megpróbálom kihagyni az ilyenkor a klavimra toluló trágár szavakat.)

Természetesen, ha egyébként nagyon hozzászoktál a Vindózereléshez, akkor semmy akadálya nincs annak, hogy kedvenc disztribúciód (ehhehhehh... Debianon élek már mióta, és szinte megfázás, gyomorrontás vagy fejfájás ellen is Debiant szoktam javasolni) minden egyes verziófrissítése során újraparticionáld merevlemezedet, és újratelepítsd az egész rendszeredet. Ez sem tilos, és ha ráértek, miért is ne szórakozhatnátok el a telepítgetéssel, meg annak csodálatával, ahogyan - az Ethernet vagy más hálózati eszköz felderítése után - az Általatok választott tükörről a telepintő bitkalbászilag lecsorgatja a sok szép csomagokat meg alkalmazásokat, meg alaprendszert installál, meg be lehet jelölgetni, hogy milyen alkalmazáscsomagokat szeretnél felrakni - deszktop, nyomtató, webszerver, GUI - és ha igen, akkor melyik -... Tényleg szórakoztató időtöltés lehet ez, ha tényleg ráértek.

Azonban, mint ez közismert, nemhogy az igazi *nix-buherátorok, hanem még az aspiráló kis wannabe-k is messziről felismerhetőek krónikus lustaságukról, és arról, hogy ha nem muszáj, nem hajtják túl magukat. A szóban forgó buherátorok/wannabe-k arról is felismerhetőek továbbá, hogy kifejezetten felvágnak arra, ha gyakorlatilag évek óta nem kellett újratelepíteniük a rendszert: egyszer felbarmolják, aztán csak frissítgetik, toldozgatják, foldozgatják.

Na, ennyi rizsköret után végre a lényegről sem ártana beszélni: avagy arról, hogy mit lehet tenni, ha éppen nem vagytok Vingyógyhoz szokva, illetve ha nem értek rá újra-és újratelepinteni a Debianotokat? (Az alábbiak nagy valószínűséggel Ubuntun is működni fognak. Visszafelé nem garantált ugyanez.)

Arról is: mi a teendő, ha a rendszer sír, hogy kevés a lemezterület, pedig nem is?

A megoldás roppant bonyolult, de tényleg. Legalább főiskolai - de inkább egyetemi - szintű mérnök-informatikusi diploma nélkül belefogni sem érdemes! :ĐĐĐĐĐĐ

Először is gyökérjogokat szerzünk.

Bevallom, nem szeretek sudo-zni.

Ennek egyetlen oka van: túl egyszerű, és hirtelen felindulásból könnyen kiadhatsz egy olyan parancsot, amelyet nagyon nem kellene. Ezért nem is használom a sudoers csoporthoz adogatást.
Tudok egy ártatlan kis babáról, aki megpróbálta Ubuntu-s HOWTO alapján frissíteni az - általam felbarmolt és alkalmanként karbantartott - Debianját. (Célszerű tudni, hogy a Bugyuntuban alapértelmezetten de van aktiválva a rootként való loginolás, tehát ha ezt nem állítjátok át, akkor nincs más lehetőségetek, mint agyba-főbe sudo-zni.) Nevezett kisbaba természetesen azt kapta az arcába, hogy nincs hozzáadva a sudoers csoporthoz, és ezért nem.

Azért gyorsan itt a sudo recept:

dinbrukerid@dittjern$ sudo

Ne felejts el egy entert ütni ezután, másként nem történik semmy.

Ezután be kell írnod a _saját_ jelszavadat - nem a rút jelszót tehát! -, aztán máris.
(A sudoers csoporthoz adogatást olyan gépeken érdemes megcsinálni, amelyeket több júzer is abuzál, és amely gépek root jelszavát életveszélyes volna közismertté tenni. Ha vannak júzereid, akiknek jobb nem adni root shell-t a maszatos kis kezeikbe, de néha frissíteniük vagy alkalmazásokat telepíteniük kell, akkor érdemes a sudoers dolgot használni.)

Ha igazán önveszélyes szeretnél lenni, akkor írd be így:

dinbrukerid@dittjern$ sudo -i

Ezzel a kapcsolóval az érhető el, hogy - amíg ezt a shellt nyitva tartod - minden, amit csak csinálsz, gyökérjogokkal történik, és tudat alatt még észre sem veszed, hiszen $ van a promptod végén, nem #. Szóval veszélyes.

Magam részéről azt szoktam csinálni, hogy szigorúan

minbrukerid@minmaskin$ su -

Erre követeli a gyökérjelszót. Természetesen illik beírni, másként nem történik semmy.

Ha a beírás után még entert is ütsz - és helyes a jelszó -, akkor hirtelen

root@minmaskin#

-t fogsz látni!

Ja. Egy fontos apróság. Egy piti kis kötőjel a su után - így, hogy "su -", ahhoz vezet, hogy a kagylót a root felhasználóhoz rendelt környezeti változókkal kapod meg!

Ez látszólag részletkérdés, valójában azonban megspórolhat egy rakás kurvaanyázást - a sima su esetén megtörténhet, hogy a saját felhasználódhoz rendelt környezeti változókkal felszerelve rootulsz be. Ez ahhoz vezethet - nem szükségszerűen, de előfordul -, hogy némely parancsok $PATH-je máshol lesz, és a kagyló azt hazudja, hogy nem találja a parancsot. Ha viszont hozzáteszel a su-hoz egy árva kis kötőjelet, akkor rendes root felhasználói jogosultságokkal ÉS környezettel működhetsz.

Miután gyökérjogokat kaptál - a helyzetnek megfelelő módon -, már tényleg nincs más dolgod, mint

apt-get update & apt-get upgrade

(enterrel, természetesen.)

Amennyiben verziót szeretnél frissíteni, és nincs kedved az újratelepítgetéssel tojózni, akkor először is ellenőrizd, hogyan néz ki az /etc/apt/sources.list -ed. (Megnyithatod nano-ban, ez egy kellemes kis natív szövegszerkesztő - nem igényel olyan profizmust, mint a Vim vagy az Emacs. Ennyire azért nem szükségszerű szellemi elitistának lenni.)

Találni fogsz ebben az állományban egy rakás ilyen bejegyzést, hogy (például)

deb http://http.no.debian.org/debian wheezy main contrib non-free

Mindegyik ilyen bejegyzésnél át kell írnod a verziónevet az aktuálisra, a példabeli esetben

deb http://http.no.debian.org/debian buster main contrib non-free

... de ha még ennél is lustább vagy, akkor egyszerűen csak így írd át:

deb http://http.no.debian.org/debian stable main contrib non-free

- és innentől fogva mindig az aktuálisan stabil verzióhoz tartozó repositoryt fogja lesni.

Ha tehát átírtad, mentsd el, és folytasd egy erőteljes

apt-get dist-upgrade

-del.

Arra az esetre, ha a kagylód a frissítés közben - vagy tetszőleges más helyzetben - sírva fakadna, és azt hüppögné, hogy nincs elég lemezterülete - ne felejtsd el, ez nem Vingyógy, tehát nem szükséges újratelepítened!

Ehelyett - amit érdemes elvégezned, az egy nagytakarítás. Egy-egy rendszerfrissítés után ugyanis ott maradnak a harddiszkeden a korábbi verziójú alkalmazásokhoz tartozó mindenfélék - függőségi file-ok -, amelyekre már nincs szükség, hiszen a hozzájuk tartozó alkalmazásokat már frissítettük.

Az apt-get nevű kényelmi eszköznek van egy clean, egy autoclean és egy autoremove opciója is. Ezeket érdemes - felelősségtek teljes tudatában - kiismerni és használni.

Az apt-get clean azt csinálja, hogy eltávolítja a /var/cache/apt/archives/ könyvtárból az elavult verziójú csomagfile-okat.

Ha igazán nagyot szeretnél szörnyülködni, akkor először add ki a

ls /var/cache/apt/archives/

parancsot. Kicsikét meg fog szaladni az XTerm - vagy amit használsz - apt-get clean előtt. Miután megfelelően frászt kaptál, jöhet az

apt-get clean

parancs.

Ezután nyomj egy felfele nyilat és egy entert :}

Az

apt-get autoclean

egy rokonértelmű parancs, de ez csak azokat a file-okat távolítja el, amelyeket már nem lehet letölteni és gyakorlatilag haszontalanok.

Harmadik szinonímánk, az

apt-get autoremove

azokat a függőségi file-okat távolítja el, amelyek automatikusan kerültek korábban feltelepítésre (tudjátok, amikor felrakunk egy akármit Debianra, akkor az apt automatikusan rángatja le a telepítendő akármivel együtt a szükséges dependencia-filéket is), de lévén hogy a rájuk támaszkodó alkalmazások már nincsenek jelen, ezért a függőségi file-ok is szükségtelenek. Néha megtörténik, hogy egy rendszerfrissítés során maga az apt-get tanácsolja, hogy futtass egy autoremove-ot is!

Hát nagyjából ennyi.

Ha még ahhoz is lusta vagy, hogy rendesen kijelentkezz a root shellből, akkor egyszerűen nyomj egy Ctrl-D-t.

Ezzel kellene pedig elfoglalva lennem, mert ennek több értelme van.

Ha megfelelő elszántsággal szereled, akkor a lófasz egy idő után fel fog bunogni, ha a fene fenét esz is.

Azonban ha azon stresszelődsz, hogy a gazdasági-társadalmi strukturális centralizációs politikai felépítmények differenciálódása eredményeképpen szétnyílt a társadalmi olló; ha szemlélteted grafikonon, hogy a centralizációs-strukturális társadalmi gazdaság függvényében hogyan differenciálódott a politikai felépítmény; meg hogy a társadalmi olló függvényében hogyan differenciálódott a centralizáció; és egyébként is centralizációs struktúra, meg strukturális centralizáció, és gazdasági felépítmény, meg társadalmi politika; és differenciálódott a társadalom, bár baszottul nem tudom, hogy ez mit jelent. Akkora faszság ez, és soha nem láttam semmi értelmét.

Ettől tehát semmi nem változik, a lófasz sem fog tőle felbunogni, csak ha megfelelő körökben adod elő, akkor megsimizik a buksidat, hogy milyen okos vagy.

Faszom a gazdaság és a társadalom mindösszes struktúráiba, és körülbelül pontosan ugyanannyi tehetségem van mindehhez, mint Florence Foster Jenkins-nek az énekhez és a zeneelmélethez. És még csak nem is óhajtom e hiányosságomat pótolni, mert annyira  jól meg tudok lenni a gazdasági-társadalmi struktúrák strukturális centralizációja eredményeképpen létrejövő differenciálódás NÉLKÜL, hogy ennél kevésbé már csak a dögevés hiányzik, és ez elmond valamit. Picsába a strukturális centralizációval, ugyanígy a centralizációs struktúrákkal is. Még akkor is, ha megmondta Platón is, hogy differenciálódott a társadalom, és akkor is, ha Ariszotelész meg azt mondta, hogy szétnyílt a gazdasági olló.

E hozzászólásaimból aztán egyértelműen látszik, milyen csodálatos tehetségem van a társadalomtudományhoz és a filozófiához. Olyan nagyszerű tehetségem van ehhez, hogy ehhez képest említést sem érdemel semmi más, amihez tényleg konyítok valamennyit.

Tudok valakiről, aki megérdemelne egy szép nagy csokor vécékefét. Színes kefékből összeállítva, szép díszmáslival átkötve, és dekorcelofánba csomagolva. A kísérőkártyára meg írhatunk egy szép idézetet Arisztotelésztől (vagy Platóntól), a gazdasági centralizációs struktúrák differenciálódásáról. Esetleg még társadalmi-gazdasági elemző grafikont is mellékelhetünk, amelyet intelligensen kielemzek, hogyan ábrázolja a politikai-gazdasági struktúrák társadalmát centralizálva a differenciálódó olló függvényében. Illetve a centralizálódó gazdasági felépítményt a strukturális differenciálódás függvényében. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ mi ez a fasság? És honnan a faszból venné bárki is, értitek, bárki, hogy nekem ehhez tehetségem van?

Nem kellene időt rabolnom ezzel, mert ennek csak az lesz az eredménye, hogy felidegesítem magamat, a lófasz meg nem bunog.

...hogy Laár András filozofikus városi dala, a Lábvíz óta képtelen vagyok megpendíteni egy D-moll akkordot anélkül, hogy el ne kezdenék röhögni.